Megemlékezés a szabadságharcról a Rákoskeresztúri temetőben

A Honvédelmi Minisztérium Tábori Rabbinátusa a Rákoskeresztúri temetőben - az 1848-49-es szabadságharc 150. évfordulója tiszteletére - emlékünnepséget rendezett.
A 4-es parcellánál, a honvédek és katonák közös nyughelye előtti térségen, az 1848-as történelmi zászló bevonulásával vette kezdetét a program.
Elsőként Fekete László főkántor egy megindító zsidó katonaballadát énekelt, majd Fodor István államtitkár tartott ünnepi beszédet.
... "A megemlékezéseken szinte soha nem említik meg sajátos érdekeivel önálló csoportként a korabeli zsidóságot, aminek okait elemezni, nevezetesen, hogy egyszerűen történelmi tények elhallgatásáról van szó, vagy a zsidósággal összefüggésben oly gyakran tapasztalt álszeméremről, méltatlan lenne a mai megemlékezéskor, de ez az elhallgatás két oldalról is érthetetlen.
Érthetetlen, mert mint arról később szólni kívánok, a zsidó vallású magyarok számarányukat messze meghaladó mértékben vettek részt a szabadságharcban, és érthetetlen az elhallgatása annak is, hogy a zsidó emancipációs törekvések ugyanúgy részét képezték a reformkor törekvéseinek, mint később a '48-49-es törvényhozási munkának." ... "A magyarországi zsidóság 1848 előtt lényegében jog nélküli állapotban volt. Az 1840. évi törvények engedélyezték számukra a letelepedést, gyárak, kereskedelmi társaságok alapítását, mesterségek űzését, kötelezővé tették a magyar nyelvű ügyvitelt, s lehetővé tették a birtokszerzést a városokban. 1846-ban egy uralkodói rendelet eltörölte az addig a zsidóságot sújtó türelmi adót is.
A zsidó emancipációs törekvéseket az 1843-44 évi országgyűlésen a reformellenzék képviselte. Lényegében két változatról beszélhetünk. Az egyik változat képviselői szerint a zsidóságot politikai és vallási jogokban kell részesíteni, s azután követelhető meg tőle az asszimiláció, a második változat képviselői előbb társadalmi asszimilációt követeltek, s ettől tették volna függővé a jogok megadását.
Az 1848. évi törvények sem rendezték megnyugtatóan ezt a kérdést Az 1848.5. és 23. törvénycikk csak a bevett vallások gyakorlói számára tette lehetővé a választójog gyakorlását, a 20. törvénycikk pedig az eddigieken kívül csak az unitárius vallást nyilvánította bevett vallásnak, az izraelita vallást nem. A 22. törvénycikk azonban valláskülönbség nélkül nemzet őri szolgálatra kötelezte a férfilakosság jelentős részét A zsidóság emancipációja tehát elmaradt, méghozzá főleg azért, mert több helyen, így Pécsett, Székesfehérvárott és Pesten is antiszemita megmozdulásokra került sor. Ezek miatt döntött úgy az országgyűlés és a kormány, hogy egyelőre elhalasztja a zsidóság egyenjogúsítását...
A zsidóság azonban így is kivette részét a negyvennyolcas vívmányok védelméből. A mozgósítás után azok a törvényhatóságok, amelyek addig tiltakoztak a zsidók nemzetőrségbe történő felvétele ellen, tömegével vették fel soraikba a vagyoni cenzust megütő zsidó iparosokat és kereskedőket, s küldték őket is a Dráva-vonal védelmére.
Klapka György tábornok szerint a veszprémi 6. honvédzászlóalj legénységének 12 százalékát zsidó önkéntesek alkották, s tudjuk, hogy a szombathelyi 7. zászlóalj zalai önkéntesei között is 11 százalék volt a zsidók aránya.
... A zsidóság más tekintetben is alaposan kivette részét a forradalom vívmányainak védelméből. Rengeteg önkéntes adománnyal segítette a magyar pénzügyi önállóság és a hadseregszervezés ügyét. Pénzzel, nyersanyaggal, tépés készítésével. Intézték a huszárezredek és a tüzérség lőszerszükségletének biztosítását, a hadsereg élelmezéséhez szükséges gabona felvásárlását, a nyersanyagok beszerzését. Zsidó bankárok és kereskedők bonyolították a külföldi fegyvervásárlásokkal és diplomáciai akciókkal kapcsolatos pénzügyeket. A zsidóság kiállása a másik oldal számára is egyértelmű volt. A hírszerzés lengyeleken kívül főleg zsidó ügynökökre épült. A hadseregben több zsidó fő- és törzstiszt szolgált.
A győztes abszolutizmus a zsidó lakosságot a szabadságharcban betöltött szerepéért kemény büntetéssel sújtotta. A pesti, óbudai és egyes alföldi zsidó községeket Haynau olyan irtózatos hadisarc fizetésére kötelezte, amelyből a magyarországi császári-királyi hadsereg egyharmadát fel lehetett volna szerelni. Végül maga az osztrák kormány sokallta meg az összeget s mérsékelte a követeléseket." Fodor István államtitkár a Hazánk c. lap 1848. március 25-ei számában olvasható gondolattal zárta ünnepi beszédét:
... "a héber vallású magyarok más istent nem ismernek, mint a magyarok istenét - más hazát nem ismernek, mint szülőföldjüket, Magyarhont - nem ösmernek más nyelvet, más törvényeket, mint a hon nyelvét s törvényeit, s messiásukat nem másban, mint az eddig hiába várt szabadságban lelik!"
Az államtitkár emlékező szavai után Fekete László főkántor a Hasem mo odom zsoltár-összeállítást recitálta.
Ezt követően Fröhlich Róbert vezető tábori főrabbi beszéde következett.
"Valamint Isten a tűz közepéből meghívta Mózest, úgy hívott meg titeket a haza emésztőlángok közepéből, és ti forró szeretettel készen valátok a haza felszólításának követésére...
Lőw Lipót a lánglelkű szónok, Kossuth nemzetőrségének avatott ajkú és szívű tábori főrabbija lelkesítette ekként híveit Sellyén megtartott buzdító beszédében.
Százötven esztendővel ezelőtt Európa forradalmak lázában égett Az elnyomatás elleni föllángolások korát élték eleink, s mi sem természetesebb, mint hogy Izrael évszázadokon át megalázott, sárba tiport, mindenhol páriaként élő népe e forradalmak mellé állott remélve és bízva, hogy végre emberekhez méltó életet élhetnek.
A miniszteri Országos Ideiglenes Bizottmány rendeletet kényszerült kibocsátani, megvédendő a zsidók jogait, ugyanakkor figyelmeztetve Izrael népét miszerint mindent kerüljenek, mi által maguk ellen ingerültséget idézhetnének elő. Ezek csupán kiragadott példák a forradalom kezdete után kitört zsidóellenes érzelmek manifesztálódásáról, hosszan sorolhatnánk az időpontokat és helyeket, ahol a gonosz és primitív csőcselék a szabadságot a gyűlölet szabadságaként értelmezte.
Felemás volt zsidó szemmel nézve 1848. A márciusi 12 pont közül a negyedik, mely a törvény előtt egyenlőséget követelt polgári és vallási tekintetben, 1848-ban nem lett törvénnyé. Mégis büszkén emlékezhetünk ma 1848-ról, mert ha akkor a magyar zsidóság nem kapott is szabadságot, küzdött a szabadságáért.
Egykorú feljegyzés szerint a Táncsicsot kiszabadító tömeg egyharmada zsidó volt. Az a zsidóság, melyet márciusban kizártak a nemzetőrségből, s amelytől a minisztertanács április 22-ei határozata még a fegyvert is elvette, mégsem hátrált meg. Jellasics betörése után, mikor már szabad volt fegyverrel védenie és szolgálnia a hazát tömegesen jelentkezett az önkéntes seregekbe, a nemzetőrségbe és a honvédségbe. A pesti önkéntesek egyharmadát a zsidó ifjúság adta.
Klapka György mértékadó véleménye szerint a harcoló sereg mintegy kilencede, húszezer fő zsidókból rekrutálódott. Hosszasan sorolhatnánk a zsidó honvédek tetteit, de csak néhány példát emeljünk most ki, fejet hajtva itt és most is a hősök előtt. Goldberger Samu főhadnagy a Szentmárton melletti ütközetnél a szétszéledt lovasságot összefogta, s e csapattal az üldöző két kozák osztagot nemcsak feltartotta, de meg is futamította. Bleuer Ignác százados Komárom ostromakor leveleket vitt ki Görgeyhez, s a válaszokat vissza is hozta az ostromgyűrűn keresztül. Schwab Löw egyenesen a Makkabeusokhoz hasonlítja a hősiesen küzdő zsidó honvédeket.
Freudenberg Márk, aki gimnáziumi diákként állt be a nemzetőrségbe, a kereszturi csatánál az ellenség hátába került csapatával s megfutamította őket. Székelyudvarhelyen élt Springer Izsák, ki hét fiával együtt állt be a szabadságharc nemzetőrségébe.
Végezetül, mikor összefoglalva méltatjuk 1848-49 zsidó honvédeit, áramlanak az elismerő szavak gondolatainkban. Most mégis azt a katonát idézzük, akinek nem volt sem érdeke, sem szándéka a zsidók piedesztálra állítása, mondatai a hihetetlenül magas összegű, 2 300 000 forintos hadisarcot indokolják. A tábornok, ki mindenki másnál elismerőbben nyilatkozott - szándéka ellenére - a zsidók részvételéről a magyar szabadságharcban, nem más, mint Haynau, a bresciai hiéna. Az ő szavaival hajtunk fejet a szabadságharc zsidó katonahősei előtt kik érzelmeik és gonosz cselekvésmódjuk által előmozdították az ottani forradalmat, mely az ő közreműködésük nélkül sohasem nyerhetett volna olyan kiterjedést."
Fröhlich Róbert vezető tábori főrabbi történelmi gondolatai után Zoltai Gusztáv, a MAZSIHISZ és a BZSH ügyvezető igazgatója megemlékező beszéde következett.
"Ha az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékét idézzük a zsidótemetőben, akkor emlékeznünk kell a korabeli zsidóságra, amely a szabadság eszméjének győzelemre segítésébő1 oly nagy mértékben vette ki részét. Erről Jókai Mór 1898-ban, a szabadságharc 50 éves évfordulóján szépen emlékezett meg:
"Amidőn a hazának minden más ajkú népei, amelyekkel a magyar szabadságát megosztotta, amelynek fiait a jobbágyságból felszabadította, földeiken úrrá tette - fegyverrel támadtak ellene, ugyanakkor a zsidóság vérét vagyonát és szellemét hozta áldozatul a magyar nemzet, az alkotmányos szabadság megvédelmezésére. Az a zsidóság, melyet egyedül felejtett ki a törvényhozás az alkotmány sáncaiból, az a zsidó nép, mely egyedül nem kapott polgárjogot, egyenlőséget a haza millió között. Mégis szerette hazáját." Számtalan példa bizonyítja azt az önfeláldozó és tevőleges akaratot, ahogy a magyarországi zsidóság részt akart vállalni a szabadságharcból, rögtön Kossuth 1848. május 19-ei felhívásakor. Megemlíteném a pesti Hitközség ötvenezer forintos megajánlását a felhívás másnapján, vagy a pesti Chevra Kadisa ajánlatát, miszerint kegytárgyaik beolvasztott ezüstjét ajánlották fel a hadsereg felszerelésének céljára. A jómódú zsidó polgárok közül például Wodiáner Mór egymaga nyolcvanöt kiló ezüstöt adományozott, egy pesti lókereskedő, Brachfeld Arnold pedig négy nap alatt egy egész huszárezredet, azaz kilencszáz lovast szerelt fel. De például a komáromi és veszprémi hitközségek katonákat is ajánlottak a Nemzetőrségbe. A pesti zsidó nemzetőr századot a március 15-én a börtönéből kiszabadított Táncsics Mihály vezette.
Az 1849. július 28-án, tehát a szabadságharc utolsó napján, Szegeden elfogadtatott zsidó emancipációs törvény a forradalom véres leverése miatt természetesen már nem tudott életbe lépni, a következő évtizedek a magyar zsidóság számára is a megtorlás jegyében teltek.
Hosszú idő telt el, mire a magyarországi zsidó hitközségek új életre keltek, és a zsidó élet megpróbált újra normalizálódni. Mi, akik összegyűltünk, kései utódok, tisztelettel szeretnénk adózni példamutató őseink emlékének.” Zoltai Gusztáv ünnepi emlékező szavait Fekete László főkántor Kél málé ráchámim - gyászimája követte, majd elhangzott az 1848-49-es szabadságharc elesett honvédjeiért a közös gyászima.
A megemlékezés az 1848-as zászló elvonulásával ért véget.
                                                                                                                                                    -gju-